A lustaság is lehet fél egészség a Prevenció Patika segítségével!

Napjainkban sokan úgy vélik, hogy az egészségünk megőrzése, illetve az egészséges életmód tudatos döntés kell, hogy legyen. Ezt Jani, a barátom is így gondolta, ezzel a hozzáállásával pedig egyáltalán nem lóg ki a sorból. Ahogy látni fogjuk, Jani példája eléggé tipikus, nem ez volt az első eset, hogy valakivel ez történt, és nem is ez lesz az utolsó.

Jani munkája eléggé stresszes. Mivel nem volt sok szabadideje, az ebédidőben inkább sietve bekapott valamit egy gyorsétteremben, mintsem hogy magának főzzön. Hazaérve pedig a fáradt Jani ledőlt a TV elé a kanapéra. Egy ilyen hosszú nap után kinek van még kedve mozogni? Hogy biciklivel is lehetne munkába járni?! Nem, ahhoz olyankor túl korán van, és ha nincs reggel elég ideje az embernek meginni a dupla kávéját, akkor olyan állapotba kerül, hogy még a közlekedést is veszélyeztetné bármilyen járművel!

Jani sokáig meg volt győződve a saját igazáról, mígnem elérkezett a tavasz, és a boltok kínálatába megérkeztek a legújabb akciós fürdőruhák. A magas és izmos férfimodelleken ezek tökéletesen álltak, Jani pedig hamar rájött, hogy ő nem lesz képes ennyire jó benyomást kelteni a strandon, hacsak nem kezd hamar életmódváltásba. Így hát a barátunk fogta magát, útközben megállt az első fitneszteremnél, ami útba esett, és vett magának egy havi bérletet. Megfogadta, hogy mostantól kezdve ha törik ha szakad, ő minden kedden munka után el fog járni edzeni!

Az első 3 hétben működött is a terv, és Jani mindig megjelent az edzésen. A negyedik héten viszont tovább kellett bennmaradnia az irodában. Mivel emiatt túl fáradt volt, úgy döntött, hogy aznap kihagyja az edzést. Újabb egy héttel később bejelentkezett Jani Ausztriában élő unokatestvére. Őt is egy évben csak kétszer látom, edzeni meg máskor is tudok menni! – gondolta Jani. A harmadik héten pedig nagyon rossz volt az idő, ilyenkor nincs kedve az embernek megerőltetni magát… Jani fitneszbérlete azóta is ott porosodik valahol…

Bár az elhatározás sokszor hiányzik, a Prevenció Patika a lustábbaknak is segítséget tud nyújtani, hogy meg tudjanak tenni pár alapvető dolgot az egészségük megőrzése érdekében. Méghozzá azáltal, hogy a számítógép előtt ülőknek is lehetőséget nyújt, hogy be tudjanak szerezni olyan vény nélkül kapható készítményeket, amelyek jól jöhetnek egy-egy kisebb egészségügyi probléma esetén, illetve segíthetnek megakadályozni, hogy nagyobb legyen a baj. A webáruházat a prevenciopatika.hu oldalon érhetjük el. Janinak is azt tanácsoltam végül, hogy inkább innen rendeljen valami fogyást segítő készítményt, mert azt kiviszik egyenesen az otthonába. Viszont ha már mozogni nem akar, legalább az étrendjén változtasson! Ezért javasoltam neki a Prevenció Patika zöldségleveit, egészséges nassolnivalóit, és pár egyéb terméket is.

Nézzünk meg néhány olyan hétköznapi helyzetet, amikor jól jön, ha Janihoz hasonlóan néhány kattintással találunk megoldást a problémánkra… vagyis inkább még előtte, mivel ilyenkor többnyire elő kell kapnunk valamit, amit már korábban megrendeltünk a prevenciopatika.hu oldalról!

Túlevés

Jani amellett, hogy egészségtelenül táplálkozott, sokszor unalmában is fogyasztotta az ártalmas chipseket és édességeket. Amennyiben erre mi is hajlamosak vagyunk, keressünk magunknak valami új hobbit, és ha ránk tör a farkaséhség, falatozzunk inkább a prevenciopatika.hu által kínált, egészségesebb rágcsálnivalókból. Ugyanakkor még a legnagyobb önuralom mellett is előfordul, hogy időnként, főleg különleges alkalmakkor nem bírjuk visszafogni magunkat, és a szokásosnál jóval többet eszünk. Ezt a jelenséget leggyakrabban gyomorpanaszok kísérik, mint például a savtúltengés. A prevenciopatika.hu kínálatában találunk savlekötő tablettát, amit érdemes előre megrendelni és magunknál tartani, ha meghívnak bennünket egy buliba.

Sebek ellátása

A mindennapokban számos kisebb sérülés érhet bennünket, amelyeknek kezdetben nem is tulajdonítunk túl nagy jelentőséget. Sokszor valóban nincs szükség komolyabb beavatkozásra, mivel a seb magától begyógyul, mi pedig el is felejtjük az egészet. Sokan ezért sincsenek tisztában a lehetséges komplikációkkal. Pedig nem kellemes, ha egy seb elfertőződik, és ilyenkor a gyógyulás ideje is meghosszabbodik. Ez leginkább akkor lehet kellemetlen, ha mondjuk feltörte a lábunkat a cipő, mivel ilyenkor előfordulhat, hogy ez idő alatt más hasonló lábbelit sem tudunk hordani. Ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy szerezze be a prevenciopatika.hu-ról a sebek ellátásához szükséges kelléket, és bármilyen kis sérülésről is van szó, azonnal kezelje le megfelelő módon! Ártani egész biztosan nem fogunk magunknak ezzel!

Megfázás

Ha a megfázás első jeleit tapasztaljuk magunkon, érdemes azonnal cselekedni. Mérjük meg a lázunkat, és lehetőség szerint ne fussunk a patikába, ahol másokat is megfertőzhetünk, mert nincs otthon! Ezért jó, ha a járványos időszak kezdete előtt beszerzünk a prevenciopatika.hu oldalról lázmérőt, orrcseppet, toroktablettát, illetve immunerősítő vitaminokat. Minél erősebb ugyanis az immunrendszerünk, illetve minél hamarabb kezdjük el kúrálni magunkat, annál valószínűbb, hogy pár nap alatt kiheverjük a náthát. Persze előfordulhat, hogy torokgyulladás vagy más tényező áll a háttérben, ezért antibiotikumos kezelésre van szükség. Ezt az orvos írja elő, de szervezetünk egyensúlyának megőrzése érdekében érdemes ilyenkor probiotikumot is venni a prevenciopatika.hu webáruházából. Legalább ha interneten adjuk le a gyógyszerrendelésünket, addig sem érintkezünk másokkal, amikor pont a legbetegebbek vagyunk.

Kisállatok kezelése

Amennyiben rendszeresen kérjük az állatorvostól a kötelező védőoltások beadását kedvencünk számára, számos emberekre is veszélyes betegség (pl. veszettség) kialakulásának lehetőségét minimalizálni tudjuk. Ugyanakkor az állatoknál is előfordulhatnak kisebb, kevésbé feltűnő egészségügyi problémák is, mint például az élősködők jelenléte. Ezek a gazdáiknak is okozhatnak kellemetlenségeket, amiket könnyen megelőzhetünk, ha előre felkészülünk, és rendelünk a prevenciopatika.hu-ról bolha- és kullancsirtót kedvencünk számára. Ez a probléma sokszor állatorvosi beavatkozás nélkül is kezelhető (bár szakszerű tanácsot mindig javasolt kérni), és minél hamarabb megkezdődik a megszüntetés, annál gyorsabb és komplikációmentesebb lesz a folyamat.

A Prevenció Patika tehát nevéhez hűen főleg a hétköznapi egészségügyi problémáinkból eredő komplikációk megelőzésében segít. Meg hát amúgy is ki szeretné, hogy egész nap fájjon a feje, ha előre meg lehet venni a gyógyszert, ki sem kell lépni érte a házból, és egyszerűen be tudjuk venni, amikor szükség van rá? Sőt, ilyenkor az sem biztos, hogy a legközelebbi patika rendelkezik a megfelelő készítménnyel, miközben a prevenciopatika.hu oldalán látjuk, hogy miből tudunk választani. Ha az egészségünkről van szó, jobb félni, mint megijedni, és nem árt, ha tartunk otthon a prevenciopatika.hu termékeiből a kisebb balesetek, sérülések, vírusos betegségek esetére. Bizonyos élethelyzetekben szintén jól jönnek ezek, amikor szervezetünknek speciális igényei támadnak (pl. terhesség, dohányzásról való leszokás, életmódváltás, stb.) – ilyenkor sem kell feltétlenül fitneszguruvá válnunk, hogy sikerrel vegyük az új kihívásokat, hanem az is elég, ha csak egy kicsit figyelünk oda jobban magunkra. A Prevenció Patika pedig a kényelmesebbek számára is biztosítja az ehhez szükséges készítményeket.

Vélemény, hozzászólás?