Így enyhíthetjük a fájdalmakat

Így enyhíthetjük a fájdalmakat

Sokszor nem tehetünk az ellen, hogy egész nap talpon vagyunk, netán éppen ellenkezőleg, számítógép előtt, ülve dolgozunk. Azért viszont cselekedhetünk, hogy a munka, a megerőltetés miatt kialakuló fájdalmak ne kössenek gúzsba minket. Budapesten, a 16. kerületben működik egy alakformáló- és masszázsszalon, amely svédmasszázst és teljes testmasszázst kínál a fájdalmak enyhítésére. A test- és a svédmasszázs összetett, hiszen komplexen hat, így már egy-két alkalom után érezzük a jótékony hatásait. A masszázs hatására ellazulnak az izmok, gyorsabban helyrejönnek a sérülések, vagy éppen ki sem alakulnak, továbbá fokozódik a vér- és nyirokkeringés, így nő az állóképesség, erősebb lesz az immunrendszer. Csökkenhet a fájdalom, ráadásul a masszázs frissít, az összes alkalom után energikusabban kelünk fel az ágyról. Megelőzésre érdemes három-négy hetente végigmasszíroztatni magunkat a XVI. kerületben, míg panaszok esetén akár heti egyszer-kétszer érdemes felkeresni a masszőrt.

Íme, a masszázsfajták!

Igényektől és szabadidőnktől függően kétféle masszázs közül választhatunk a 16. kerületben. A 90 perces teljes testmasszázs az intim területeken kívül minden testrészt érint a fejbőrtől a lábujjakig. Akinek kevesebb ideje van, annak a 60 perces svédmasszázs ajánlott, amely során a masszőr a hátra és az alsó végtagokra koncentrál. Akármelyik verzió mellett döntünk, a masszázs után még le is zuhanyozhatunk a szalonban, így garantáltan felfrissülve folytathatjuk a napunkat.

About the Author