Lojális munkavállalókra vágyik a legtöbb hazai ügynökség

Lojális munkavállalókra vágyik a legtöbb hazai ügynökség

A reklám ügynökség alkalmazásában számos jó szakember áll és sajnos nem ritka a fluktuáció. Sokan egy jobb pozíció, vagy még magasabb bér, esetleg újabb ügyfelek megismerése, újabb kihívások miatt változtatnak munkahelyet. A reklámügynökség Budapesten eleve úgy keresi új kollégáit, és azokkal dolgozik együtt szívesen, akiknek már van ügynökségi tapasztalata. …

Profi szakember feladata a kert tervezés

Profi szakember feladata a kert tervezés

“A szakemberek nem vitatják, hogy a kert építésének és tervezésének egyik legfontosabb része az előkészületekben rejlik. A kert tervezés folyamata egyet jelent a megrendelő elképzeléseinek, gondolatainak papírra vetésével, de úgy, hogy közben a kliens meghallgatja a szakember véleményét is. Igazából ez nem más, mint egy párbeszéd, ahol kiderül, hogy meg lehet-e valósítani a kuncsaft elképzeléseit, és ha igen, akkor milyen módosításokkal lehetne azt még jobbá tenni. A kert tervezés során, a kertépítő legfontosabb feladata, hogy a megrendelőben felmerülő igényeket, és a helyben, a környezetben rejlő adottságokat bemutassa. Nyilván a kert tervezés legfőbb eleme maga a kert, ami ugye a megrendelőé. Ezért is van a tulaj szava az első helyen. A szakemberek kiválóan értenek ahhoz, hogy megértsék, hogy mit is akar az ember. Ha ez megtörtént, akkor a mester hozzájárul ahhoz, hogy szakmailag, esztétikailag is a lehető legjobban valósuljon meg az, amit elképzelt a tulajdonos. A kert tervezés tehát egy olyan komplex és kreatív procedúra, amelyik nem csupán a megfelelő technikák alkalmazásáról szól, hanem egy látásmódról, amivel a környezetet érzékenyebben és kreatívabban lehet szemlélni.…